Frissíteni kéne...

Frissíteni kéne..na igen
sok érdekes nem történt.
Ez sem igaz.
Sokszor már kedvem sincs az egészhez, néha meg annyira jól érzem magam(ez blogozásra és az önkéntességre egyaránt vonatkozik)...
Nemrég otthon voltam egy hetet, ami csodálatos volt. Kipihenni nem tudtam magam, aludni keveset aludtam, be is rúgtam egyszer, úgyhogy még fáradtabban jöttem vissza, mint ahogy hazamentem.
Dolgozunk, meg nem is...
Teljesen tele lett a labam közötti szervem az itteni idővel...mióta csak itt vagyok, állandó tél, hideg szél, HÓÓÓ és eső. Ahogy hazaértem, napsütés, háromnegyedes naciban es pólóban való lófrálás jött, amit szörnyen élveztem. Ezek után itt is ilyen idő lett, amit persze nem bánok.
Mielőtt hazamentem, megrohamoztam a közeli üzletet és vettem egy csomó édességet az otthoniaknak. Ezzel meg is volt pakolva a bőröndöm fele. Az úton kissé lerobbant a kocsink, úgyhogy kb fél órával késtem le a vonatot a nyugatiban, dehát ez az én szerencsém. Találtam egy másikat viszont, ami Szolnokig ment, úgyhogy arra felszálltam s István és Zsolti segítségével hazaértem (ugyanis kijöttek elém az éjszaka kellős közepén Szolnokra). Reggel 6-7 óra fele már a bejárati ajtót kulcsoltam. Az eltelt hét alatt egy csomó dolgot csináltam (vagy legalábbis próbáltam), de a lényeg az, h megpróbáltam mindenkivel találkozni.
Utolsó este buliztam egyet a Chansonban, de az olyan jó volt, h nem is néztem az órát s elág későn értem haza. Ilyen gyorsan még soha nem fejeztem be bulit :P
Hipp-hopp letusoltam, bepakoltam még a bepakolnivalót és indultam vissza a messzi s (akkor még) hűvös Lipcsébe.

Emlékek 2...

Délig alvásból, főzésből, társasjátékozásból állt a napunk nagy része, de persze körbenéztünk a városkában is, többször is, jobbra és balra fordítva a fejünket. Ezt többször is megismételtük és konstatáltuk, hogy ez is megvolt (na jó, kicsit komolyabban néztünk körbe).

Karácsonyt ketten töltöttük, csirkét sütve és bort iszogatva. Már nem emlékszem pontosan, de azt hiszem azon az estén jött értünk Bethan, Csaba mentora és vetettük bele magunkat a merthyri éjszakába, ami nagyon jó volt. Ittunk, be is csittentettünk, majd hajnali 4-5 körül le is feküdtünk. Csirkét csirkével ettünk ezekben a napokban, szinte a halálunkon voltunk, de én egy illuminált (kissé ittas) állapotomban NA MIT VETTEM? Persze, hogy csirkét. Sültet. Ilyet.

Ami e szörnyű művelet előtt valaha így nézhetett ki.

Következő napokon lazultunk (nem mintha nem ezt tettük volna eddig is, csak most még intenzívebben), megpróbáltuk megnézni a várat, s annak a múzeumát, de 2.ig be volt zárva.

Az új évi bulinkat Cardiffban töltöttük Csaba főnökénél, de a képen látható hölgy épp nem a főnöke.

A buli:

• PIA minden mennyiségben és féleségben

• DUMA minden mennyiségben és nekünk köszönhetően magyarul is, persze csak egymás között

• ismerkedés minden mennyiségben. Néhányan kellemesen meglepődtek attól, hogy romániai magyarokat találkozhattak (az egyik csávó vhol Székelyföldön tanított vmi iskolában 3 hónapot majd még egyet, a képen látható hölgy neki a felesége).

• TÁNC nuku. Csak akkor kezdődött a tánc, mikor kifejtettük, hogy nálunk ez nem így szokott lenni...na akkor rákezdtek a táncra másfél órára, ami alatt láthatóan jól érezték magukat.

• Álarcosbál volt. Ami nem is volt baj, mert mi tök jól szórakoztunk ezen. Csaba tini nindzsa teknőc volt és pedig egy rózsaszín malac.

• A hazai éjfélt az utcán a buli fele tartva ünnepeltük meg, a magyart úgyszintén, majd az angolt a házban bent. Senki nem ment ki, hogy nézzék meg a(z esetleges) tűzijátékot, ami nagyon meglepett minket. Dehát ha itt ilyenek a szokások, akkor legyen.

Miután vége lett a bulinak, 3kor, mondom, HÁROMKOR, nyugovóra tértünk az egyik szobában. Csaba takaróként kapott egy hálózsákot és pedig egy terítőre emlékeztető darabot. Hajnal fele arra ébredtem, h a végtagjaim ronggyá vannak fagyva, ugyanis éjszakára lehúzzák a fűtést. Ez is egy másik kedves szokása az angol népnek. Kénytelen voltam Csaba meg az én kabátomat magamra teríteni és még úgy is fáztam. Reggel mellkasfájással ébredtem, ami néha azóta is előjön.

A tüzetes utánajárás és előretervezés mesterei azonban hoppon maradtak, mikor arról volt szó, hogy hazajussunk. Merthyr Cardifftól ugyanis egy órára van autóval. Busz és vonat AZON a napon, azaz elsején persze, hogy nem volt. De mivel Csabának kedves és nagyon jófej mentora van, írtunk neki egy smst, hogy nem tudna esetleg értünk jönni, mert haza szeretnénk jutni. Miután felkelt, válaszolt is, hogy gyün. Ezalatt elfogyasztottunk egy Burger Kinget és egy Starbucksot.

Hazaérvén, pihentünk és élveztük a csendet. Néhány nap múlva Kuka látogatott meg minket (nem, nem Hófehérke Kukája, hanem a volt osztálytársam) és egészen 6.ig velünk is maradt. Ellátogattunk Swansea-ba, ami remélhetőleg a jövőbeli mesteri képzésünk színhelye lesz.

Az egyetemet csak egy 4 sávos út választja el a tengerparttól, a kilátás csodálatos, a tengerpart homokos, tele van kagylókkal és jéggel. Igen, jéggel. Hátha nyaranta ez nem így van.

Másnap Merthyr-ben megnéztük a várat és annak múzeumát. A múzeum nagyon gazdag, de nem értettem, hogy mit keresnek ott egyiptomi múmiatöredékek, buddha szobrok és egyéb oda nem illő dolog (már ami a kisváros életét illeti).

Miután lekísértük Kukát a buszhoz, az ott couchszörfölő ausztrál, de merthyri születésű 30valahány éves csajjal elindultunk felfedezni a városkát. Megtaláltuk a régi kórházat, ahol született. Tulajdonképpen elérte, amit akart. Látta a helyet, ahol született és kész. A nap koronázásaként moziba mentünk és megnéztük az Ausztrália című kalandfilmet Nicole Kidman-nel meg azzal a pasassal a Van Helsingből.

Másnap pedig szomorúan felültem az egyetlen még működő kis völgyi vonatra és hazafelé vettem az irányt.