Már éppen itt volt az ideje

a blogom frissítésének. Tudom, hogy nem írtam, mióta hazajöttem Berlinből, de vagy fáradt voltam, vagy csak egyszerűen lusta. Tehát erőt vettem magamon és nekiültem írni.

Hogy mi is történt velem azóta? Szorgosan tanulom a német nyelvet, minden reggel fél9től 12ig tanteremben ücsörgök (kivéve mikor úgy döntök, hogy még alszok egy kicsit) és próbálják eme nyelvnek a nyelvtanát az agyamba passzírozni. Mikor milyen sikerrel.

Jah, új a frizurám. Az angol srác, Daniel szólt egy nap, hogy látott egy hirdetést a Wella Stúdió ablakában, hogy 5 centinél hosszabb hajú hímnemű egyedeket keresnek és cserébe ingyen levágják a hajamat. Miután többnapi sikertelen elmagyarázás után végre a 3. napon (nem, semmi bibliai jelentősége nincs itt :P ) kaptam egy időpontot és hétfőn meg is nyírták a bárányokat. Amint megtudtam, ez egy szeminárium volt és mi voltunk a laboratóriumi egerek. Ezzel még nem is lett volna semmi baj, ha a gyerek, aki vágta a hajamat, félre nem értelmezi a mondandómat: vagyis azt, hogy valami rövidet szeretnék és olyat, hogy jól álljon. Az ő értelmezésében ez bizti jó volt, csak én kellene azt viseljem. Azért írtam ”kellené”-t, mert amint kiléptem a szalon ajtaján, rá a sapkát és meg nem álltam a fürdőszobáig, ahol aztán megmostam és új formát adtam neki. A színe még tetszik is, de a felzselézett, égnek álló hajnak egyáltalán nem örültem. Nem, semmi kék vagy lila, sem nem fekete. Kicsit világosabb, mint az eredeti hajszínem, úgyhogy nincs drasztikus változás, ne aggódjatok. Talán majd képet is teszek fel magamról, de aki ismer, az tudja, hogy nem szeretem magamat fényképeken látni.

Egész jól beletanultam a kávézó dolgaiba. A központi iroda még mindig nem az erősségem, de szerintem nem is lesz az egyhamar, ugyanis ehhez a munkához szükségleltetik a német nyelv tudása. Ezért nézek szomorúan azokra az EVS-esekre, akik mondják, hogy gyerekekkel foglalkoznak, iskolákba mennek, hatrányos helyzetűekkel foglalkoznak. Nekem ilyen nincs, legalábbis csak heti egy, amikor is fotózok két szellemi sérült férfival. De gyerekek nuku. Vagy legalábbis nagyon ritkán. És az sem megy, hiszen ich spreche kein Deutsch. Nur ein bissen.
Viszont kaptam egy elég cucc kis dolgot. Bármilyen esemény van itt a Villában, ingyen bemegyek és fényképeznem kell. Ehhez kaptam egy tükörreflexes gépet és fele apa, fele víz módon gyorsan el is mondták hogy kell használni. Óh, mily csodás, mikor az ember saját maga fedez fel valamit...amúgy megtanultam filmet előhívni és tök klassz, nagyon élvezem.

Itt van nemsoká a Karácsony. Az egy olyan ünnep, ami nem a pénzről kellene szóljon. Nem mintha nem mindenhol arról szólna, de itt egy kicsit túlzásba viszik szerintem. Novemberben!!!!! elkezdődött a nagy lipcsei Weihnachtsmarkt (azaz Karácsonyi vásár). Minden nagyon szép, gyönyörű, hatalmas feldíszített karácsonyfa a főtér közepén, minden ünneplőbe van öltöztetve, mozogni nem lehet a téren felállított bódék és az azokat megrohamozó embertömeg miatt.
Ebben szerintem csak annyi a bibi, hogy mire tényleg ott tartunk, hogy Karácsony, már nem lesz meg a hangulata, ugyanis már egy hónappal előtte megkezdődik az egész. Lehet, hogy ezzel csak én vagyok így, de ez nagyon a pénzre megy ki.

Minden bódéban van valami egyedi. Az egyiken pl van néhány angyalka. A bódé glühvein-t, azaz forralt bort árul. Az aranyos angyalkák emelik a karukat, kezükben pohárral, ivásra – gondoltam én. Persze nem így volt, ugyanis serényen trombitálnak, én pedig a trombitát néztem pohárnak. (képek spater :P )

Múlt héten voltam a lipcsei bolhapiacon. Állítólag Európa legnagyobb bolhapiaca. Van benne valami. A szabadban, hatalmas raktárhelyiségekben kerül megrendezésre. Minden van ott, ami szem szájnak ingere. Pláne, ha valaki szereti a régiségeket. Minden hónap utolsó hétvégéjén kerül megrendezésre. Az érdekes benne az, hogy miután pakolni kezdenek az árusok, szokásuk otthagyni a nem olyan értékes dolgaikat. Sasha, Lisa barátja így hozott a lánynak nagyon vagány szekrényt. Én pedig így találtam a rokkant lámpaernyőmet. Mielőtt még valaki azt gondolná, hogy guberálok/guberálunk, ellent kell mondanom. Mivel csak egy minimális összegből élünk, ezért nagyon érdekelnek az ingyenes/ingyen megszerezhető dolgok. Ha bárki tud még ilyet Lipcse területén, kérem szóljon :D...

Skóttáncokat táncolni nagyon fárasztó. Annyit kell ugrálni, mint egy bolha. De nagyon szórakoztató, aki teheti, az menjen el egy skót táncestre, mert megéri. És láss csodát, hogy milyen kicsit a világ....megismerkedtem egy tündéri VÁRADI származású házaspárral, Rékával és Gellérttel a skót táncesten. Aranyosak, segítőkészek, csak éppenséggel túl sokat dolgoznak. Nagyon jól érezte magam a társaságukban, szuper emberek.

Hogy a konyhai dolgok ki ne maradjanak....ezt is bepótolom. Sütöttem fasírtot, nagyon finoman sikerült, csináltam lecsót, palacsintát, almakarikákat huh,mit még...spagettit. Carbonárát, amit meg is kóstoltattam az olasz leánnyal, Lilianával, aki azt mondta, hogy finom, csak ez szerinte nem carbonara. Igazat adok neki, ő az olasz :o) jah, s a hétvégén gulyást fogok főzni. Izgatottan várom.

Múlt héten voltam egy buliban a város egyik felében annak a srácnak az ismerősénél, aki az én szobámban lakott előttem. A lakás csodálatos, óriási. Fogalmam sincs hány ember volt jelen, lehetetlen volt megszámlálni. Hajnali 5kor értünk haza. Jól éreztem magam :p
Mindenkit üdvözlök és nem bánom, ha valaki kommentként röviden az otthoni helyzetet ecsetelné. Köszi szépen s kellemes hétvégét mindenkinek :o)

Berlin is a bitch...and then you marry

Óriási. Nyüzsgő. Sokszínű. Fárasztó. Unalmas. Érdekes. Hosszú és széles. Mély és magas. Quatch-ok, Fal, kosz, tisztaság, terek, fák, virágok, felhőkarcolók, metró, huzat, vörös szemek, punkok, kutyák, kéregetők, füvezők, éjszakai járatok, rendőrök, rendbontók, dürüm, Sternburg Export, szabadság, bezártság. és még több ezer sort írhatnék...inkább bevágom az interjú linkjét...berliniekkel készült és több Berlinre jellemző hangot is felvettünk. http://www.stadt-im-ohr.de/aktuelles/evs-seminar_oktober_2008/ Kreuzberg a miénk. Na és a képek.  












 

Sikert aratott..

a bundáskenyerem. Legalábbis Sarah körében. Nem akarok átmenni teljesen szakácsélménybeszámolókba, de muszáj leírjam a számomra meghökkentő dolgokat. Az egész úgy kezdődött, hogy Sarah panaszkodott, hogy ő éhes. De nem igazán tett ezellen semmit. Megkérdeztem, hogy hallott már a bundáskenyérről. Én kis naív...hát persze, hogy nem. Ezért felvertem egy tojást és sütöttem neki két szeletet. Imádta...már csak a szagát is és mind azt mondogatta, hogy neki ez miért nem jutott soha eszébe, hiszen annyira egyszerű.

Holnap amúgy megyek egy kiállításra két szellemileg sérült férfival és Birgittel, aki itt dolgozik a média részlegen. Nagyon aranyos nőci és gagyog valamicskét angolul. Aztán ígéretéhez híven Sarah el fog vinni úszni és állítólag meg is fog tanítani úszni 10 perc alatt. Akik ismernek, azok tudják, hogy ez nekem nem fog sikerülni. De holnap meglátjátok. Jah, és utána irány a Starbucks kávézó, ami nemrég nyílt meg Lipcsében. Mindenki isteníti a kávéjukat. Én csak kíváncsiságból megyek...

Vasárnap volt,

nem sokkal dél után. A takarításbeteg lengyel leányzó, Johanna agyából kipattant, hogy menjünk el az egyik tóhoz, ami itt van a város szélén. Ugyanez a jelenet már egy héttel előbb is lejátszódott, de akkor ismeretlen okok miatt elmaradt a kiruccanás. MOST azonban semmi akadálya nem volt annak, hogy az ötletgazda, az olasz Liliana és én kiránduljunk egyet. Sajnos ebben a világban semmi sem mehet zökkenőmentesen, ezért most az volt a baj, hogy nekem nincs bérletem (ABO-KART-nak nevezik eme földön). De kein problem, mivel nem névreszóló, ezért kölcsönvettem a Lisaét. Miután sikeresen otthonhagytam a kölcsönkért bérletet, felültünk a villamosra, ami elvitt a város széléig. Közben kiderült, hogy nem baj, ha nincs nálam a bérlet, mert este hét után és hétvégén utazhat még egy ember ugyanazzal a bérlettel. Villamossín vége, leszállás, kérdezgetés, gyaloglás (jó sok). A tó szép. De szerintem leginkább nyáron. Most sem volt csúnya, de azért valami többet vártam. A jó dolog az, hogy tudom hol van a lipcsei vidámpark: a tavon túl. Persze, csak egy elgondolásom van arról, hogy kell oda eljutni, de egyszer biztosan el fogok menni, mert soha nem voltam még. Liliana egyszer említette, hogy fél a madaraktól és utálja őket. Szerencsére találtam egy szép tollat és teljesen észrevétlenül a hajába tűztem. Ő mit sem sejtve, boldogan sétált tovább ékes díszével a fején, csak nem értette, hogy miért mosolyog mindenki rajta. Akkor pisiltük össze magunkat majdnem Johannával, mikor Liliana kitárta a karját a tóparton és Nelly Furtado debütdalát énekelte, az I'm like a bird-öt, nagy szárny (vielleicht, kar) csapások közepette. Később ráébresztettük, hogy mi a helyzet, azóta ki van írva az ajtójára, hogy SZERETEM A LAKÓTÁRSAIMAT! Persze németül. Mindent összevetve, jól éreztük magunkat. Ezzel is kovácsolódott a csapat, vagy legalábbis néhány tag.

Ő pedig Liliana, hajában ékes tolldíszével.
Liliana és Johanna

Először azt hittük, hogy igazi virágok, de közelebbről szemlélvén rájöttünk, hogy csak festett. De igazi, profi munka...minden ablak tele van ilyen "mű" virágokkal...minden elismerésem a készítőjének. Lent pedig a tó legbarátságosabb hattyúja :)

Jah, ma csináltam vanilíapudingot vacsorára és kicsit furcsa érzés töltött el, mert otthon ha anyu csinált, mindig elosztotta kicsi tányérkákba és mindenkinek jutott egy kicsi. De itt olyan sok volt, hogy szinte nem éreztem jól magam. Reszeltem rá csokit és miután kihűlt, mindenkit körbekínáltam vele és rögtön jobban éreztem magam. Igaz, hogy volt, aki nem evett, de bennem legalább megvolt a jószándék. A mellékelt fotó akkor készült, mikor már fogyóban volt, hiszen csak akkor jutott eszembe a bizonyítékvétel.

A kép feltöltése után rájöttem, hogy úgy néz ki az én ízletes pudingom, mintha belecsináltak volna a közepébe. Gondolom senki sem jön ezek után hozzám egy pudingpartira....

Na jó éjszakát mindenkinek und auf wiedersehn.

Az igazi első

Na, közkívánatra (:p) bemutatom az első igazi ebédemet, amit ÉÉÉN magam hoztam össze...nagyon finom volt, el kell mondjam. Hála istennek még csalamádét is találtam, úgyhogy minden nagyszerűen ment. Az első kép az evés előtti állapotot mutatja, a második pedig az az utánit. A mai vacsorámat is gondoltam mellékelem, de azt nem nagy cucc volt összehozni (előfagyasztott pizza, előmelegített sütő, na és persze a hasam is elő volt készítve). Tegnap amúgy megvolt az első klub-élményem. Daniel, az angol lakótársam, elvitt egy nagyon vagány klubba. Olyan volt, mint egy váralagút, és a végén volt a DJ pult. Volt egy kis asztalka is, ahol egy csomó szendvics volt, mindenki vehetett, amennyit akart. Belépő nem volt, de már csak enni is érdemes elmenni, igazán finom volt (na jó, ezt így kihasználni paraszt dolog). Álmodtam egy nagyon csúnyát valamelyik éjszaka, s ha nem felejtem el, akkor leírom következőre. Most pedig jöjjenek a biznyítékok.




Főételként almaleves, másodiknak krumpli sült hússal, mellette a savanyúság, a pohárban ásványvíz. Desszertnek csokikrémet nyalogattam kanálról. 



Ez maradt az előbb felsoroltakból = SEMMI




Ő pedig a mai vacsorám áldozata volt.

Egyedül

Megesz. Megöl. Felemészt. Nem gondoltam volna, hogy valaha is ennyire érezni fogom. Hét emberrel lakom együtt, de mégis...sokszor annyira egyedül érzem magam, hogy kimenekülnék ebből a világból. Hiányozik a család, a barátok...azok, akik nekem a legtöbbet jelentenek. Itt azokból egy sincs. Az, akivel meg kellene beszéljem a problémáimat, nem ér rá, mert csak heti 20 órát dolgozik itt és nem igazán van az önkéntesekre ideje. De az én bajomon ő sem tud enyhíteni. Eddig még nem igazán csináltam normális munkát, leszámítva a polcfelszerelést, meg a hurcibálást a "beszéd-est"-re, meg a mai képkeretezést. Amint azt Jens mondta, eleinte mindenkivel így van, de nyugodjak meg, mert lesz majd mindenkinek dolga. Hát én nem nyugodtam meg.
Velem az a baj, hogy emésztem magam. Teljesen tudatában vagyok annak, hogy el kell foglaljam magam valamivel ahhoz, hogy ez az érzés eltűnjön. De csak egy kis időre tűnik el.
Van egy barátom. ha ő olvassa majd ezeket a sorokat, magára fog ismerni. Egy nehéz döntést kell meghoznia, ami abból áll, hogy vagy elmegy a városból és fejlődik a mesterségében vagy itt marad és másba fog bele. Mostmár teljesen megértem a lelki állapotát, annak ellenére is, hogy én itt nem örökre maradok. Isten ments és óvjon meg attól. Nagyon sok erő kell ahhoz, hogy egy ilyen döntést meghozzon az ember...sokmindennel felhagy általa, de ugyanakkor sokmindent is kap. Tudja a fene, hogy mi a jobb.......
Aki pedig ugyanolyan szituációban van, mint én (jónéhány százan meg ezren), azoknak azt üzenem, hogy kitartás, mert nem rossz dolog az, amit csinálnak. Élvezzék ki az ottlétüket, szívjanak magukba minden érdemlegeset és így megpakolva térjenek haza a SZeretteikhez, mert türelmetlenül várják őket. Rám addig is vigyáznak. Én is vigyázok másra. Te is vigyázz valakire.
Utólag pedig szeretnék megosztani néhány képet Lipcséről. Nagy a város, de a második világégésben a nagy részét lebombázták, így sok a modern épület. Ha jobban belevetem magam a nagyvárosi dzsungelbe, akkor bizti többet is tudok majd mutatni, de egyelőre ennyi termett.

Itt lakom, ez a Die Villa.

Pontosabban a kéményre nyílik a szobám ablaka

Ahogy Dieter mondta, a BIG FUCK YOU for the architecture.

A Tamás templom, ahol Bach munkálkodott.

Ő pedig bizony pedig nem más, mint a Kelly Family egyik tagja, Jimmy Kelly. Elszomorított a tnóény, hogy egy ilyen világhírű zenész ilyen módon adja el a zenéjét.

Áramlanak az írástudatlanok

Miután négy teljes órát vártam Aradon az Eurolines német járatára, útitársamul egy hölgyet fogtam ki. A szín és a hovatartozás nem számít. De az a tény, hogy nem tud elolvasni és írni egy smst...vagy hogy Prága közepén megkérdi, hogy a határon vagyunk? Jah s persze nem tudta, hogy hol kell leszállnia...de mint utólag kiderült, Berlinben. Mondja meg nekem valaki, hogy mégis hogyan tudnak boldogulni ezek az emberek??? Az orrfújásáról és a takonyhovakenési módszeréről már nem is beszélek...vegül jónéhány órai kínos és kényelmetlen buszozás után megérkeztem Lipcsébe a repülőtérre. De az informáltság itt sem valami magas, hiszen két és fél órát kellett várjak a hidegben, amíg valaki értem jött. Ezt is túl lehet élni...
Az itteni körülmények nagyon jók, vagány a hely, ahol lakom, van egy nagy szép közös konyha, nappali, két fürdőszoba. saját szobám van, amit nem kell megosszak senkivel sem :p...nos, egyelőre ennyit, nemsoká megyek a nyílvántartói hivatalba. Mert hát ezt is kell...

Az első

Soha nem írtam naplót. Na jó, ez így nem épp igaz, de néhány napnál tovább egyik sem élt. E blogot azért hoztam létre, hogy ezzel is erőt vegyek magamon és írjak. Talán olvasni is fogja valaki. Igaz, nem lesz olyan személyes, mint egy napló, de azért az érzések s benyomások itt sem fognak elmaradni.
A tulajdonképpeni ok, amiért ez létrejött, az az, hogy tudósítsak magamról, ha majd messziföldre elmegyek - Németországba. EGY teljes évre. Önkéntesnek. Ezzel sokmindent hátrahagyok, de sokmindent kapok is remélhetőleg: élményeket, barátságokat, s ki tudja még mit.
Azt még nem tudom, hogy milyen sűrűn fogok tudni írni a blogba, mert nem tiszták előttem az ottani körülmények, de minden tőlem telhetőt megteszek, hogy naprakész és legfőképpen ÉRDEKES infókkal szolgáljak magamról s környezetemről.
Na, elsőre azt hiszem ennyi elég is lesz...a továbbiakban a blogvilág felfedezése vár rám, dekorálása, otthonosabbá tétele. Van még mit tanulni ebben a világban.