nem sokkal dél után. A takarításbeteg lengyel leányzó, Johanna agyából kipattant, hogy menjünk el az egyik tóhoz, ami itt van a város szélén. Ugyanez a jelenet már egy héttel előbb is lejátszódott, de akkor ismeretlen okok miatt elmaradt a kiruccanás. MOST azonban semmi akadálya nem volt annak, hogy az ötletgazda, az olasz Liliana és én kiránduljunk egyet. Sajnos ebben a világban semmi sem mehet zökkenőmentesen, ezért most az volt a baj, hogy nekem nincs bérletem (ABO-KART-nak nevezik eme földön). De kein problem, mivel nem névreszóló, ezért kölcsönvettem a Lisaét. Miután sikeresen otthonhagytam a kölcsönkért bérletet, felültünk a villamosra, ami elvitt a város széléig. Közben kiderült, hogy nem baj, ha nincs nálam a bérlet, mert este hét után és hétvégén utazhat még egy ember ugyanazzal a bérlettel. Villamossín vége, leszállás, kérdezgetés, gyaloglás (jó sok). A tó szép. De szerintem leginkább nyáron. Most sem volt csúnya, de azért valami többet vártam. A jó dolog az, hogy tudom hol van a lipcsei vidámpark: a tavon túl. Persze, csak egy elgondolásom van arról, hogy kell oda eljutni, de egyszer biztosan el fogok menni, mert soha nem voltam még. Liliana egyszer említette, hogy fél a madaraktól és utálja őket. Szerencsére találtam egy szép tollat és teljesen észrevétlenül a hajába tűztem. Ő mit sem sejtve, boldogan sétált tovább ékes díszével a fején, csak nem értette, hogy miért mosolyog mindenki rajta. Akkor pisiltük össze magunkat majdnem Johannával, mikor Liliana kitárta a karját a tóparton és Nelly Furtado debütdalát énekelte, az I'm like a bird-öt, nagy szárny (vielleicht, kar) csapások közepette. Később ráébresztettük, hogy mi a helyzet, azóta ki van írva az ajtójára, hogy SZERETEM A LAKÓTÁRSAIMAT! Persze németül. Mindent összevetve, jól éreztük magunkat. Ezzel is kovácsolódott a csapat, vagy legalábbis néhány tag.
Ő pedig Liliana, hajában ékes tolldíszével.
Liliana és Johanna
Először azt hittük, hogy igazi virágok, de közelebbről szemlélvén rájöttünk, hogy csak festett. De igazi, profi munka...minden ablak tele van ilyen "mű" virágokkal...minden elismerésem a készítőjének. Lent pedig a tó legbarátságosabb hattyúja :)
Jah, ma csináltam vanilíapudingot vacsorára és kicsit furcsa érzés töltött el, mert otthon ha anyu csinált, mindig elosztotta kicsi tányérkákba és mindenkinek jutott egy kicsi. De itt olyan sok volt, hogy szinte nem éreztem jól magam. Reszeltem rá csokit és miután kihűlt, mindenkit körbekínáltam vele és rögtön jobban éreztem magam. Igaz, hogy volt, aki nem evett, de bennem legalább megvolt a jószándék. A mellékelt fotó akkor készült, mikor már fogyóban volt, hiszen csak akkor jutott eszembe a bizonyítékvétel.
A kép feltöltése után rájöttem, hogy úgy néz ki az én ízletes pudingom, mintha belecsináltak volna a közepébe. Gondolom senki sem jön ezek után hozzám egy pudingpartira....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése